Khm, én lennék az új szerző. Ha már AdamT így bejelentette, kénytelen vagyok valamit írni is, ne álljon már ott magában az a bejegyzés. :)

Szóval, bele a közepébe; érdekes volt az eddigi út, a saját, már rég bezárt blogomtól a Konzervatóriumon át a Kettős Mérce kebelén kvázi megfigyelőként töltött, igen rövid, de annál viharosabb időszakig. Gondolom mindenki el tudja képzelni; liberális (anarchista?) a konzik között, náci a szélballerek között. Az élet mindkét helyen a háttérben zajlott, igen intenzíven.

A Konzi az ideológiamentesség elve által mutatott irányvonal volt, természetes, egyenes út számomra a kezdetektől. A Kettős Mérce elsősorban kiváncsiság, illetve egy cikk appropóján volt meg, amit a Konzin nem írhattam le, mert sértette a partneroldalak képviselőinek érzékenységét, és az milyen már, ej.

Az ideológiamentesség szép dolog, csak az emberek hajlamosak ideológiát gyártani belőle. Valószínűleg természetes folyamat, ha érvelni próbálunk valamivel, akkor kialakul az eszköztár is idővel. Ettől még persze a konzervatív szemlélet (direkt nem konzervativizmust írok) csak annyira lesz ideológia, mint mondjuk a Zen.

Nagyon jó volt az egészben, hogy sok teljesen különböző gyökerű és világnézetű emberrel sikerült megismerkednem, akikkel egy dologban mindenképpen megegyezünk - érdekel minket a másik véleménye, és tudunk civilizáltan beszélgetni egymással. Ebből a szempontból egy kisebbséget alkotunk, sajnos.

Ami feltűnő, hogy az egyes csoportokban megvannak azok, akik valamilyen véleményt már előzőleg is markánsan képviseltek. Számomra úgy tűnik, hogy ez elsősorban szerepekről szól, nem magukról az irányvonalakról. Az irányvonal utána jön - Mein Ehre heißt Treue, akárhol is állunk.

Szóval, ami érdekelne, hogy miért van ez az egész így, miért nem értjük meg egymást, illetve miért is nem akarjuk egyáltalán megérteni egymást. Egy régebbi, gyorsan leírt posztot próbálok érthetővé fogalmazni, remélem sikerül majd, kérném addig a türelmeteket. :)