2010. ápr 01.

Cusista kommunikáció

írta: AdamT
Cusista kommunikáció

Budai Bernadett egy meglehetősen kényszeredett megoldáshoz folyamodott, amikor az MSZP nevében kellett kommentálnia az egykori aranyifjú elsőfokú ítéletét. Valahogy nem is volt tiszta, hogy a szóvivő védőbeszédet tartott, vagy mocskolódott. Aztán rájöttem, hogy mindkettőt, egyszerre. Először nyilvánvalóvá tette, hogy az MSZP semmilyen szempontból sem érintett és felidézte a sosem-lesz miniszterelnök, Mesterházy Attila szavait az immunrendszerrel kapcsolatban. Tehát csendben, óvatosan, de belátta az MSZP, hogy igencsak magas szinten korrupt a társaság és azt is, hogy a sorra kidőlő csontvázak felemésztik a pártot. Így tehát nincs más, el kell ettől határolódni (mint oly' sok mástól). A frakcióvezető úr (az a bizonyos sosem-lesz miniszterelnök) hibának érzi, hogy az MSZP védekezőrendszere nem lépett működésbe időben. De hogy is lépett volna, amikor szinte mindenki benne volt/van? De térjünk vissza az eredeti témához. Budai kisasszony tehát annak rendje és módja szerint elmondta, hogy Cusi rossz, Cusinak nincs helye a pártban, Cusitól elhatárolódnak (mint oly' sok mástól). Aztán jött egy érdekes csavar, ami szerintem egy nagyon komoly stratégiai hiba volt ebben a "védőbeszédben". Történt ugyanis, hogy a szóvivő hölgy hangnemet váltott s egyből támadásba lendült. Arról beszélt, hogy a Fidesz kőkemény nyomás alá helyezte az ügyésszéget és a sajtót, hogy érdemi munka helyett az utóbbi időben csak "cusiztak" a fideszes honatyák. Ez nem logiaki bukfenc? Az MSZP-nek kínos volt ez a szerencsétlen sikkasztó, de a Fidesz dögöljön meg, hogy ebből ügy lett? Cusi bűnös, de a Fidesz dögöljön meg, hogy elítélték? Egy ilyen ügyben is ösze kellett mosni az ügyészséget a politikával? Az ellenzék ma Magyarországon közbenjár azért, hogy egy, az MSZP által is bűnösnek mondott embert elítéljenek? Ha szembenézett magával a legbelsejéig szétrothadó MSZP, akkor nem az lett volna elegáns, hogy egy ilyen elsőfokú ítélet után nem vagdalkoznak? Nem szemlesütve kellett volna azt mondani, hogy ELKÚRTUK?

Szólj hozzá

kommunikáció mszp budai cusi bernadett zuschlaf