Az új kormány ciklusának cirka 17%-át töltötte ki, de már a fél ország óbégat, hogy nem lett jobb. Pedig aki hűséges olvasója blogunknak, az már idejében felkészülhetett erre, ugyanis ez bizony várható volt, hogy így lesz. Csodák márpedig nincsenek. Legalábbis ami a magyar gazdaságot illeti, illetve az itteni életkörülményeket. Kedves olvasók, én most ismételten megosztom a titkot: itt még évekig marad a szar. És csendben teszem hozzá, hogy ha most meg kell torpannunk ismét, akkor még akár évtizedekig is. De hát miért van ez így? Kérdezhetné sok-sok ember, és hát persze páran meg is teszik. Az ilyen kérdezőknek próbálok most segíteni ezzel a cikkel, hogy el tudjanak igazodni a kérdések útvesztőjében.

A 2010-es kormányváltással igazából még semmi sem változott. A gazdasági helyzetünk, a kiszolgáltatottságunk, az életszínvonalunk mit sem változik azáltal, hogy más a neve a kormányfőnek. A változás lassan, hónapról hónapra, alig érezhetően történik leggyakrabban és csak elvétve születik olyan döntés, ami széles társadalmi rétegeknek hoz kedvező változást. Ez egyébként azért van így, mert minden ilyen kedvező változás pénzbe kerül. Ha például minden 18 év feletti magyarnak 10.000 forintot akarna juttatni az állam, az cirka 80 milliárd forint lenne alkalmanként. Ha ezt a pluszt havi rendszerességgel csempésznék a zsebünkbe, akkor az már 960 milliárd lenne évente, ami már nagyon komolyan megterhelné a költségvetést, mert ezzel a kiadásaink 12%-a már el is ment. Nagyságrendileg ennyi pénzt különítettek el 2010-ben az ország összes önkormányzatának támogatására. De azt is mondhatnám, hogy 2010-ben gyógyító, megelőző ellátásra nem állt rendelkezésre ekkora összeg (csak 726 milliárd).

A kiadási oldal csak két esetben növelhető:

1. Ha saját erőből növeljük a bevételi oldalt
2. Hitelből finanszírozzuk a többletkiadást

 Ha a bevételi oldalt akarjuk növelni, akkor az általában új adókat, vagy a mostaniak emelését jelenti, ugyanis nincs olyan potenciális bevételi potenciálja az államnak, ami könnyíthetne az állampolgárok megadóztatásán. Tehát a bevételi oldal tételeit mi, adózó állampolgárok adjuk, no meg persze a cégek. Egy ilyen döntés ugye nem tetszene nekünk?!

De ott a másik kecsegetető lehetőség: a hitel. Ki ne csábult volna már el egy-két egyébként annyira nem is hasznos értéktárgy miatt és verte magát hitelbe? Bizony, ez a kormányainkkal is megesik. Azt a többletet, amit az állam nem tud kitermelni, azt bizony a kormányok hitellel próbálják elfedni. Igen ám, de ezeket a hiteleket (csakúgy, mint nekünk) az államnak is vissza kell fizetni. Az állam pedig mi vagyunk. Tehát igazából ha a kormány hitelt vesz fel, azzal minket adósít el. Nézzük, hogy mikor, kik és mennyire adósítottak el bennünket!

A diagramról könnyedén leolvasható, hogy a valami nagyon durva dolog történt 2008 végén (válság), aztán ez a helyzet nemhogy javult volna, egyenesen romlott. Ha az ínyencek szeretnék látni, hogy ebben az időszakban melyik ország mennyire volt eladósodva, akkor bátran legeltessék szemüket az alábbi diagramon, mely egy kis régiós összehasonlítást tartalmaz. Itt az eladósodottságot dollármillióban értjük.

Tehát a mostani kormány szépen megörökölte az elődje által felvett hitelt, ami érthető módon szűkíti a mostani kormány mozgásterét. Ennek pedig ugyanaz az oka, mint a privát szektroban. Ha valaki felvesz hitelt, akkor ezzel bizony a hiteltörlesztés is jár, méghozzá szorosan mellette. 2010-ben például 1153 milliárd forintot fizettünk csak a kamatokra. Ez azt jelenti, hogy a 8 millió választásra jogosult magyar állampolgárok mindegyikének évente 145.000 forintja bánja azt, hogy ekkora a hitelállományunk.

Jól látható, hogy ilyen helyzetben a kormány nem tud gyors megoldásokat nyújtani, hiszen csodákra ők sem képesek, hiába kaptak hatalmas felhatalmazást. Az államadósság csak az egyik fontos tényező, ami gúsba köti a jelenlegi kormányt. Hogy még mik, az hamarosan kiderül...