2008. máj 25.

Fodor és a spangli

írta: AdamT
Fodor és a spangli

Furcsa nekem ez a dolog. Azért furcsa, mert ilyen drogos témákban mindig megfeledkezünk valamiről. Történetesen arról, hogy bűncselekmény. No persze, ilyenkor mindig jön az "ezzel nem ártunk senkinek" duma, ami viszont jogi aspektusból nehezen védhető. Az általam nemrég magasztalt Fodor Gáborral készült beszélgetést az index.hu foglalta össze, ebből a lényeg:

"Fodor Gábor korábban már kipróbálta a füves cigarettát, és gyermekeitől sem venné el, ha rajtakapná őket - mondta a volt környezetvédelmi miniszter az ATV Esti Frizbi című (vasárnap este adásba kerülő) műsorának felvételén, írja a Vasárnapi Ász."

Hogy is van ez? Van egy kormányunk, aki / ami a végrehajtó hatalom ugyebár. Persze, Fodor már nem tagja, de feltételezem, hogy nem a lemondása után fordult vele a világ, hanem annak előtte is így vélekedett a kérdésről. Namármost én a kormánytól nem várok el mást, mint azt, hogy végrehajtó hatalom legyen. Végrehajtó. Hajtsa végre azt, amit az Országgyűlés eldöntött. Az Országgyűlés pedig úgy döntött, hogy a marihuana használatát nem engedélyezi. Innen már csak egy apró lépés és eljutunk oda, hogy egy ex-miniszter otthon a saját kormánya ellen tesz. Továbbá jogi értelemben bűnpártoló is. Persze nem ő az egyetlen. Legalább bevallja. De ez akkor is nagyon gáz. Nagyon.
Szólj hozzá

drog szdsz fodor marihuana