Mint kiderült, a blogom létrehozása óta több prominens személy vált rendszeres látogatómmá, sőt maga a miniszterelnök is kommentelt már nálam nem is olyan rég. Tegnap este azonban a főpolgármester úr keresett meg privát e-mailben, kérve, hogy készítsek vele interjút, amit én örömmel el is fogadtam. Úgy volt, hogy reggel 8-kor találkozunk a Belvárosban, de sajnos csak 8.17-re értem oda, pedig 6-kor indultam, Budapestről. Próbáltam elérni Demszky urat (sikertelenül), hogy tájékoztassam arról, hogy nem jött a busz, aztán amelyik jött az lerobbant, 3 megállót gyalogolnom kellett, de így legalább volt időm átgondolni, hogy miért is fizetek 9.000 forintot havonta. A 3 megállónyi séta alatt szemétkupacokon lépkedtem, a lenge szél kólásdobozokat söpört végig az úton. Penetráns állatürülékszag, összefirkált, roskadozó házak. Sebaj, jót röhögtem az autósokon, akik mellett könnyedén elsétáltam, miközben ők dudálva-anyázva próbáltak araszolgatni a kátyúkkal dúsított úton. Most épp azért áll a forgalom, mert elütöttek egy biciklist már megint. Mellettem ketten beszélgetnek csak mondatfoszlányokat hallok: "köcsög hippi volt, vagy valami rasztás", "faszér nem a járdán tekert a hülyegyerek" meg "biztos be volt tépve a baromja". Én nem kommentáltam az eseményeket, azonban valahogy nem tudtam azonosulni ezekkel a hangokkal. Mindegy, gondoltam legalább lesz téma az interjúhoz, mert azért erről mégiscsak kell hogy legyen véleménye a főpolgármesternek. Mert hát... én még általánosba jártam amikor ezt az ürgét megválasztották főpolgármesternek, most meg már 10 éve dolgozom és még mindig ő, megszakítás nélkül. Jó, persze, tudom én, hogy a 4 év Fidesz kormányzás miatt tart itt a főváros, de azért akkor is fura. Miközben ezen gondolkozom, egy tolószékes embert pillantok meg az úttesten. Szegény próbál feljönni a járdára, de még nekem így gyalogosan is nehéz "felmásznom" erre a járdára. Segítek neki, ő megköszöni és megyek tovább. Már két megállót gyalogoltam. Odalép hozzám egy hajléktalan és cigit kér. Nézem az órámat, ejj, de késő van. Próbálnék sietni, de nem nagyon megy. Végre sikerült felszállnom egy Combinora. Természetesen egyből eszembe jutott a kérdéskör, amit majd érinteni fogok: Demszky úr, ön személyesen mennyit profitált abból, hogy a Combinok mellett döntött a főváros? Könnyebb az élete? Látványosan gyarapodott ön és családja megtakarítása? Ejj, hogy is tegyem majd fel a kérdést... Ezen töprengtem, miközben az ajtóban nyomorogtam a reggeli csúcsban. Rosszkedvű, ápolatlan emberek között utaztam 5 megállót, nem csoda, hogy depressziós lesz itt mindenki. Nézem az órám. 7.57. A francba. Utálok késni és nem fog megvárni. Pedig hány olvasót ide lehetne csalogatni egy jó interjúval. És kérdésem az van bőven. Azokról az eltitkolt, megszépített '80-as évekről, metróról, világvárosról, Párizsról, a madarakról, melegekről és bringásokról, cigányokról és rasszizmusról, kirekesztésről és elhatárolódásról, tojásokról és esernyőkről, kátyúkról és dugókról és még megannyi érdekes dologról...

Végre elérkeztem a megbeszélt helyre, de a főpolgármester úr sehol. Riadtan forgolódtam, hogy hol lehet, majd hirtelen kiszúrtam a tömegben, ahogy épp egy csillogó-fekete-metál Audiba beül. Elkezdtem futni, de ő nem vett észre. Gázt adott és index nélkül kikanyarodott a főútra. "Főpolgármester úr, főpolgármester úr" kiabáltam kétségbeesve, egyre hangosabbn. Ekkor kinyíltak szemeim és felültem az ágyamban. "A rohadt életbe, megint elaludtam".