MSZP reloaded - 2010
Rosszul áll mostanában az MSZMP utódpártjának szénája. A szocialistákat a belső ellentétek éppúgy gyötrik, mint ahogy a soha nem látott népszerűségvesztés. Igaz, előbbi leginkább utóbbiból következik. Helyzetük mégsem annyira kilátástalan mint amennyire most látszik, ugyanis egy esetleges sikeres válságkezelés által keltett hullámot még sikerülhet meglovagolni a politikailag rafinált baloldalnak. A képlet egyszerű, a forgatókönyv adott.
Az ex-Wallis vezér által vezetett kormány népszerűtlen intézkedéseire két lepel is fog hullani egyszerre: elsősorban ezekben a kérdésekben a "szükségesség" és a "nélkülözhetetlen" szavak fognak váltakozva elhangzani, másodsorban pedig egyfajta távolságtartás lesz jellemező az MSZP és a ...
Az Ifjúság2008 nevű kutatási program keretein belül többek között azt vizsgálták, hogy miként viszonyul a 15 és 29 év közötti magyar fiatalság a Kádár-korszakhoz. Az
Morvai "mindenkit feljelentek" Krisztina és Balczó Zoltán hagyományos magyar viseletben (sújtásos atilla és atilláné) jelent meg Strasbourgban, az EU parlament épületében. Jó, persze, ez is vicces. Legalábbis számomra elfogadhatatlan, hogy Zoltánon nem volt se pávatoll, se íj és nem nyilazott hátra. Kriszitna meg nem esett transzba, nem éltette a táltost és nem énekelt régi magyar nótákat az egyébként bizonyára jól visszhangzó ülésteremben. Egyedül Szegedi Csanádnak volt vér a pucájában és amúgy fickósan magára öltötte a volt / van / lesz Magyar Gárda egyenruháját, mutatva, hogy itten kérem szépen az van, amire gondolni teccenek. Mint az 
Magdi néni
Fiatalos, ...