2009. okt 14.

Szétszalad a nyáj

írta: AdamT
Szétszalad a nyáj

A közvélemény-kutatók által hónapról hónapra közzétett adatok alapján megállapítható, hogy nem áll rózsásan az egykoron kéz a kézben sétáló, az utóbbi hónapokban azonban egymásnak hátat fordító MSZP és SZDSZ. Előbbi kezdi felvenni ideális méretét a 15%-os szavazóbázisával, utóbbi pedig úgy tűnik, hogy  - legalábbis egy időre - kiírja magát a politikai naplóból. Valószínűleg ezért kapkodnak mindketten. Stratégiai szempontból ez nem túl szerencsés, ugyanis a választókat ez a viselkedés csak messzebb és messzebb taszítja az üdvözülést jelentő kis X-ektől. Ez pedig azt jelenti, hogy oda az állami kondér, oda a sok zugmillió, vége a mutyikorszaknak, a kis baráti szívességeknek, jutalmaknak. Ejj, de nehéz lesz majd a megélhetés. Sok ember megélhetéséről van itt szó. Mert mihez kezd az a régi káder, akinek eddig biztos helye volt a parlamentben? 2010-től miből tartja el a családját? Hogyan fogja fenntartani az eddig megszokott életszínvonalt? Nehezen. A cél tehát adott: valahogy mégiscsak tűzközelben maradni. Párton belül helyezkedni, hogy valami befutó helyet szerezzen magának, vagy lefeküdni az ellenzéknek, hogy 2010-ben esetleg ilyen-olyan állást megtarthasson. Mondjuk egy jó kis felügyelőbizottségi állást. Vagy igazgatóságit.
Most ahány szadeszos, annyiféle próbálkozás. Tegnap Budapesten szakadtak a régi cimborák. Eddig olyan szépen falatozgattak közösen a nagy állami kondérból, de most, hogy a farkas közeleg, tudják, hogy menekülni kéne. De nem teszik. Páran azt hiszik, hogy a farkas nem őket akarja megenni, csak a kondér kell neki. Mások azt hiszik, hogy a farkassal meg lehet állapodni. Sokuknak pedig annyira finom az étel, hogy a kondér bűvölete erősebb életösztönüknél. 

Szólj hozzá

politika magyar mszp mese szdsz