2009. júl 06.

Szakértői kormányt 2010-től!

írta: AdamT
Szakértői kormányt 2010-től!

Szerkesztőségünk összeállított egy kabinetet, mely azokból az eddig - politikai értelemben -  méltatlanul hanyagolt közéleti szereplőkből állna, akiknek véleményünk szerint kulcspozíciót kellene a válság idején betölteniük. Sem a honvédelmi, sem a külügyi tárca élére nem leletük meg a legmegfelelőbb személyt. Bármelyik tisztségre lehet javaslatot tenni, a szerkesztőség a valóban megfelelő jelölteket szerepeltetni fogja a "listán".

Szociális- és családügyi miniszter: Magdi néni
Hiteles arc. Hosszú évek óta bizonyítja, hogy képes egyben tartani családját. Személyében képviseli mindazt, amire a magyar családoknak szüksége lenne. Pártsemleges.

 

 

Sport- és egészségügyi miniszter: Schobert Norbert (Norbi) 
Fiatalos, dinamikus. Elkötelezett híve az egészséges életnek, mind táplálkozás, mind mozgákultúra tekintetében. Évek óta küzd a magyarok egészségéért, rendületlenül harcol az elhízás, a magas koleszterinszin és a mozgásszegény életmód ellen. Pártsemleges.

 

Kultuszminiszter: Joshi Barath
Igazi szakértői imidzs, értelmiségi. Ugyanakkor képes megszólítani az utca emberét, könnyen megérti a nép problémáját. Új arcnak számít a közéletben, ráadásul a messzeföldön híres magyar politikai korrektség miatt is célszerű lenne egy nem magyar származású szakértőt helyezni a kormányba. Remek konfliktuskezelő, pártsemleges.

 

Közlekedési miniszter: Palik László
A közlekedés szinte minden formáját ismerő, még mindig fiatalnak számító Palik élete során minden tapasztalatot megszerzett e fontos, kihívásokkal teli miniszteri poszt betöltéséhez. Az autópályától a sivatagos terepen át egészen a murváig ismeri az utakban rejlő lehetőségeket. Pártsemleges?

 

Gazdasági miniszter: Berényi Miklós
Igazi politikusi vénával megáldott fiatalember. Képes olykor kellemetlen döntéseket is meghozni. Karrierista és maximalista. Cégét évek óta sikeresen vezeti, emellett kiváló gazdasági kapcsolatokkal rendelkezik. 

 

 

Pénzügyminiszer: Vágó István 
A megtestesült rutin. Évtizedek óta vállal szerepet a redisztribuciós rendszerben. Vágó István tanácsaival már sok embert tett milliomossá, itt az idő, hogy e kiemelkedően fontos pozícióban az országot tegye gazdaggá. Nem pártfüggetlen, de bizonyára képes lenne ideológiáktól mentesen irányítani a minisztériumot.

 

Földművelésügyi- és környezetvédelmi miniszter: Szelényi János
János évtizedekig őrizte kérlelhetetlenül nemzeti parkjainkat, óvta a vadak és a növények biztonságát, nemegyszer saját életét kockáztatva. Bár már 10 éve visszavonult, szakértelmére, tapasztalatára mindenképpen szüksége van a hazának.

 

 

Rendészeti miniszter: Markos György
Valószínűleg a vicces oszlatásairól lenne híres a polgárőr/humorista, amennyiben megkapná a rendvédelmi tárcát. Polgárőrként évek óta bizonyít, sokak számára szimpatikus.

 

 

Igazságügyi miniszter: Sas József
A méltán népszerű humoristánál kevesen ismerik jobban a magyar jogrendet. Az adózással kapcsolatos joghézagok betömödését is játszi könnyedséggel végezné a mérsékelten baloldali kötődésű kabarékirály.

Szólj hozzá

kormány választások sas 2010 iróniaméter szakértői