2009. feb 26.

Cigánybűnözés, rasszizmus, gondolatok

írta: AdamT
Cigánybűnözés, rasszizmus, gondolatok

Végre tisztán kéne látni ebben az elfuserált kérdésben: most akkor van cigánybűnözés vagy nincs? A humanisták és a liberálisok többsége (nagyjából 20-30 fő) elfogadhatatlannak tartja a megbélyegző, kirekesztő kifejezést, mely szerintük csak még többet árt az amúgy sem rózsás cigány-magyar kapcsolatoknak. Sőt, a szó létezését is kétségbe vonják. Mellesleg megjegyzem, hogy mostanában annyira felerősödött a cigányok elleni hangulat, hogy a cigányság védelme, a rasszizmus szó monoton ismétlése (esetleg üvöltése) sokkal többet árt mint használ. Nagyon sajnálom, hogy ezt nem érti meg pár agyacska. Pedig az ember már csak ilyen.

""A közbiztonság kérdése a 2010-es választások idejére hangsúlyosabb szerepet kaphat, mint a korábbi szavazásokon" - áll a Heti Válasznak a Nézőpont Intézet adataira alapozó írásában, amely elgondolkodtatónak nevezi, hogy az úgynevezett "cigánybűnözést" a megkérdezettek 91 százaléka tartja létező jelenségnek, míg az ellentábor alig ötszázalékos." forrás (kiemelés tőlem)

Egy ilyen közhangulatban nem a cigánybűnözés szó használata a rasszista, ugyanis ha így lenne, akkor ki kéne mondanunk: a reprezantatív felmérés azt mutatja, hogy tulajdonképpen pártszimpátiától, nemtől és életkortól, szem és hajszíntől, magasságtól és szexuális szokásoktól függetlenül tízből kilenc magyar RASSZISTA. Nyilván lehet ennek egy másik olvasata is: végre kiderült a nagy igazság! A szennyes magyarok között csak 5% az ember, a többi rasszista állat.

Nem kéne ezen elgondolkozni? Még mindig hergelni kell a jónépet? Ki kell menni ellentüntetni, aztán ha repül 1-2 pofon (vagy kő) akkor pedig jogállamért sipákolni? Mindig fel kell szólalni az állítólagos rasszizmus ellen? Folyamatosan etetni kell a trollokat? Táptalajt, önigazolást kell biztosítani a szélsőségeknek? 

Ha indulatmentesen közelítjük meg a kérdést, akkor szerintem könnyen belátható, hogy a cigánybűnözés szó definiálásával van a probléma, vagyis azzal, hogy a szó nincs definiálva. Mindenkinek mást jelent, de érződik mögötte az, hogy a cigányságot és a bűnözést összemossák. Ez pedig nem véletlen. Ez nem azért van, mert épp nem volt másik kisebbség, akit "zrikálni" lehetne. Sajnos a romák épp elég okot szolgáltattak arra, hogy ez a kifejezés megszülessen. Jogos a kérdés: miért nem kötöttük össze egyetlen másik etnikai csoporttal sem a bűnözés szót?

A poszt írása közben jutott eszembe, hogy párhuzamosságot keresek a magyar cigány lakosság és az amerikai feketék között és meglepő dolgot találtam. A black crime (feketebűnözés) kifejezésre 243.000 találatot dobott fel a goggle. Érdekes, hogy miért lehet az, hogy a kínaiakról mindenkinek a büfé és "aa ócó, öcá" jut eszébe, a svábokról a munka, a skótokról a takarékosság, a zsidókról a fukarság, az arabokról a terrorizmus, a görögökről a homoszexualitás (esetleg a gyros), az amerikaiakról az ostobaság, a németekről a precizitás (vagy a sör), a cigányokról pedig a BŰNÖZÉS.

Szólj hozzá

bűnözés cigány black cigányság cigánybűnözés kirekesztés crime tatarszentgyörgyvroma rasszimus