Lassan elmondhatom magamról, hogy évek óta foglalkozom ezzel a bizonyos árok-témával, melynek a lényege a következő: aki nincs velünk, az ellenünk van. Jól ismerjük ezt a régi mondást, amit - ha minden igaz - Rákosi Mátyás használt verbálisan is. A mai magar közélet valahol ezen a szinten rekedt meg, de legalábbis ide kanyarodott vissza. Ennek ékes bizonyítéka a Reakció cikkére érkezett számos komment is. A lényeg az, hogy a miénket nem szabad bántani, vele szemben nem fogalmazható meg kritika. Ez a jobboldalnak különösen árt, ugyanis emiatt nem is képes a megújulásra, ami pedig szerintem elengedhetetlen lenne. Baloldalon valamivel árnyaltabb a helyzet, ugyanis a párton belüli harcok felszínre hozhatnak ilyen-olyan botlásokat, ettől függetlenül persze a ott is borzasztóan erős a lojalitás. És itt van a probléma egyik fele, ugyanis a lojalitásunk vakká tesz bennünket, de legalábbis nagymértékben csökkenti a tiszta látást. A másik oldal démonizálásában mindkét oldal kőkeményen kivette a részét. A náci-kommunista ellentét nem lehetne semmilyen normális napi politikai diskurzus alapja, hiszen az MSZP (már) nem kommunista, a FIDESZ pedig nem náci.

Alapesetben a társadalom többsége jól érzi az "aki nincs velünk, az ellenünk van" dogmának a jelenlétét, ezért nem is nagyon fogalmaznak meg kritikákat. Mások viszont annyira elvakultak, hogy ők pedig ezért nem. De mi van azokkal, akik veszik a bátorságot és építő jelleggel "odamondanak" a saját oldaluknak? Az ő szerepük nem túl hálás, ugyanis a kritikán felbőszült tömeg az árok másik oldalára próbálja taszítani őket, mondván, "aki nincs velünk, az ellenünk van". Igen ám, de az árok másik oldalára nem lehet őket átlökni, hiszen az árok két partja között értelemszerűen ott tátong a szakadék. Szerencsétlen belső ellenzék pedig pillanatok alatt ott találja magát a mélyben. Hullanak az emberek az árokba jobbról, balról. Ilyenkor azonban a legtöbb "árokbalökött" megsértődik és azt mondja: "ha így nem kellek nektek, akkor meg se érdemeltek". Ezzel véget is ér a saját oldalával szembeni politikai lojalitás és megszűnik a jobb-bal identitás.

Egyre többen zuhannak az árokba, ugyanis egyre többen ébrednek rá, hogy másképp kéne irányítani ezt az országot, másmilyen közhangulatra lenne szükség. Előbb-utóbb ezek az emberek a saját testükkel fogják betemetni az árkot, sok százakat maguk alá gyűrve. A munkájukhoz erőt is kitartást kívánok!