2008. júl 31.

Kedvenc hír III.

írta: AdamT
Kedvenc hír III.

"A rendőrök a levegőben kaptak el egy a szegedi hídról leugró öngyilkos lányt – értesült az Objektív Hírügynökség a Csongrád Megyei RFK sajtószolgálatától.

A 18 éves lány szerdán délután nem sokkal 5 óra után telefonált be a rendőrség ügyeletére. Az ügyeletvezető nőnek – bár a telefonáló először nem említette, hogy mire készül – azonnal gyanússá vált a lány zaklatott hangja. Éppen ezért beszéltetni kezdte, miközben megpróbálta megtudni, hogy mi történt vele. Hamar kiderült, hogy véget akar vetni az életének, ezért az ügyeletes továbbra is szóval tartotta, és az általa elmondottakból, valamint a háttérzajból kikövetkeztette, hogy a lány a Bertalan hídnál van.

A rendőrnő mintegy 10 percig tudott vonalban lenni a lánnyal, eközben értesítette a járőröket, hogy azonnal menjenek a helyszínre. Mire kiértek, a lány már ugrott is, azonban két rendőr a korláton áthajolva – életüket kockáztatva – az utolsó pillanatban, a levegőben kapta el a lány karját, így vissza tudták őt húzni. A filmbe illő mentést követően a fiatal nőt az ugyancsak a helyszínen lévő mentő szállította el megfigyelésre."

forrás: mno.hu

Hi, it's Michelle Dessler from CTU, please hold the line!

De most komolyan! Életet menteni milyen magasztos érzés lehet?

Szólj hozzá

kedvenc napi