2008. júl 11.

Kis magyar siránkozás

írta: AdamT
Kis magyar siránkozás

Minden nap rá kell ébrednem, hogy egy undorító elmaradott rendszerben élek. Bár ez a felismerés általában a fizetéspapírom "levonások" rovatának elolvasása után erősödik fel igazán. És nem azért, mert nem hiszek a közteherviselésben, vagy abban, hogy az állam csak így tudja biztosítani az állampolgárok leszarását szolgálatát. Mert ugye a közszolgák valóban a közt szolgálják. Az persze csak másodlagos, hogy az állam ugye élből monopól helyzetben van. Mert ugye ezzel se lenne bajom. Ha nem élnének vele vissza. Nézzük tételesen, hogy mit kapunk a sok-sok befizetett adónkért!

Egészségügy. Nem tudom, hogy kell- e ide bármit is írnom, de azért megteszem. Sajnos a legtöbbünknek meg kell látogatni az egészségügy kötelékébe tartozó létesítményeket. Lepukkant, büdös, koszos általában. Persze, vannak kivételek, de az is milyen dolog, hogy egyesek szebb, jobb, újabb épületben kapnak egészségügyi szolgáltatást, mások pedig a korai 60-as éveket (az 1860-as évekre gondolok) idéző körülmények között kénytelen várakozni, gyógyulni. Pedig ugye ők is adóznak. Ha a mostani kormányon múlt volna a dolog, akkor ugye mindezt nem is kvázi "ingyen" (adót fizetünk!), hanem a vizitdíj befizetése után vehetnénk igénybe. Magyar, fizess! Miért? A szarért. Mert neked ez jutott. Tisztelet a kivételenk, de az is elég vicces, hogy minden várandós anyuka úgy gondolkozik (nem az ő hibájuk). hogy egy szülés 200.000 - 300.000 HUF. Mert ez egy ilyen világ. Elégtelen szolgáltatás. 

Belügy. Hahaha! Ki nem hallotta még azt a mondatot, hogy hát igen, felvehetjük a jegyzőkönyvet, de semmi esély rá, hogy megtaláljuk az elkövetőt? Én legalább háromszor. Pár degenerált felháborodott ember simán szétveri az MTV épületét, a melegek nem tudnak végigvonulni anélkül, hogy féltéglák elől kelljen hajolgatniuk. Még mindig ezerrel dívik a "nem veszek arra lakást, mert éjjel nem merek majd hazamenni". Olyan emberek mondják ezt, akik tisztességesen dolgoznak, az állambácsi pedig rendszeresen leemeli a fizetésük 53%-át. Arról már nem is beszélek, hogy néhány rendőr milyen stílusban képes beszélni az igazoltatottal. Meg arról se, hogy milyen szembecsukás van fű témában. Nem tudjuk megfékezni, tehát nem csinálunk semmit. Vagy majd legalizáljuk, mert akkor már nem kell ellene tenni a nagy semmit. Kritikán aluli. Szánalmas. Elégtelen szolgáltatás.

Ügyintézés, infrastruktúra. Mindenütt kígyózó sorok, felkészületlenség, pedig mondjuk ki bátran: kurva sokat rengeteget legombolnak rólunk egy-egy ilyen ügyintézésért (ezúton köszönöm, hogy az APEH-be ingyen beadhattam az adóbevallásomat). Irass a nevedre egy kocsit, fizess utána súlyadót, kötelezőt, közlekedj vele a használhatatlan utakon. Picit sok lesz a végösszeg. Pedig ugye egyszer már letetted a fizetésed szép részét nekik. Emellett az utcákon mindenütt húgy és szarszag. Elégtelen szolgáltatás. 

Oktatás. Többnyire dilettáns. Az egyéni teljesítmények dominálnak, értsd ott van jó oktatás, ahol van jó tanár. Egy jól felépített rendszer nem ilyen. Egy jól felépített rendszerben szar alkalmatlan tanár nem taníthat. De ugye ki választja ma ezt a munkát? Sok esetben azok, akiknek kéne egy diploma, de a jog egy kicsit nehéz. Így marad a tanári a "fősulin". Emellett ugye mennek a nagy reformok, mint a digitális tábla meg a nem tudom micsoda. A képzések meg nincsenek az igényekhez párosítva. Elégtelen. 

Tömegközlekedés. Bár fizetős, ettől függetlenül szerintem simán ide lehet sorolni. Az IC nálam megkapja a közepes minősítést, de csak akkor, ha a másodolsztályú szerelvényekért elfogad tőlem a MÁV egy nullást. A legalapvetőbb emberi jogaimat is sárba tiporja az, amit a vagonokon tapasztalok. Elégtelen. 

Persze, nincs mit tenni. Vagyis van: elköltözhetek, mint az a sok ember, akinek tele lett a töke hócipője ezzel az országgal, vagy puffoghatok teljesen értelmetlenül, mint ahogy most is tettem. 

 

Szólj hozzá