2008. júl 10.

Előítélet, na az van

írta: AdamT
Előítélet, na az van

Az elmúlt 3 hétben kétszer is sikerült romákkal közelebbi kapcsolatba kerülnöm. Az első eset valamikor június közepén történt. Munka után sétáltam a kocsimhoz, amikor egy mellettem parkoló kocsiból kiszólt egy tagadhatatlanul cigény srác és kérte, hogy segítsek neki. Az anyósülésen is ült egy srác, sőt, még a hátsó ülésen is. Már itt villant az agyamban a "DANGER DANGER DANGER" feliratú piros lámpa, de azért odamentem. A volánnál ülő gyerek elmondta, hogy nem találnak egy utat és kérdezte, hogy tudok-e segíteni. Mondtam, hogy persze, de hozom a térképet. Megköszönte. Elmentem a kocsihoz, kivettem, megkerestem a címet. Elmagyaráztam, hogy hogy jut oda, de egy kicsit kétségbeesett arca volt. Feltételezem, hogy nem gyakran jártak Budapesten. Na jó, gondoltam, ebből se lesz így semmi, úgyhogy felajánlottam, hogy elkísérem őket a kocsimmal, csak kövessenek. Nagyon megköszönték és elindultunk. Egyszer megálltunk egy piros lámpánál. A visszapillantóbán láttam, hogy pénzt adnak az egyik kéregetőnek (én nem adtam), aztán  mentünk tovább. Elérkeztünk a címhez. Mégegyszer nagyon megköszönték, én pedig hazamentem. És egész úton bennem volt az a szar érzés, hogy miért van bennem is a DANGER felirat. Meg az, hogy ez így nincs rendben.

Tegnap folytatódott a történet. Este 10-kor kávézok az egyik gyorsétterem kerthelyiségében, amikor mellémlép 2 cigány srác. "Tezsvér, van kimenőd?". Kérdezte az egyik és az asztalon lévő telefonomra nézett. Mondtam, hogy van, ő pedig megkérdezte, hogy telefonálhat-e egyet. Mondanom se kell, hogy a "DANGER DANGER DANGER" felirat megint bevillant. Odaadtam. Kb. 30 másodpercet beszélt, aztán megemlítette a hívottnak, hogy nem az övé telefon, hívja vissza a sajátján. Megköszönte és visszaadta nekem. Visszament a haverjához, aki szintén odaszólt nekem, hogy "köszi szépen". Leültek, majd pár perc múlva elindultak. Mégegyszer megköszönték és eltűntek.

Szólj hozzá