A mindenféle történelmi és politikai csúsztatások miatt úgy érzem, hogy Horthy emléke megérdemli, hogy tényszerűen, indulatoktól mentesen értelmezzük politikai tevékenységét, döntéseit.

Horthy körülbelül azokkal a jogosultságokkal rendelkezett, amivel ma egy köztársasági elnök. Igaz, diplomáciai kérdésekben erősebben jelent meg. 24 éves "regnálása" alatt Magyarországnak fel kellett dolgoznia Trianont, át kellett élnie egy gazdasági válságot, szembe kellett néznie Hitlerrel és Sztálinnal és meg kellett élnie a Holocaust szörnyűségét. Feltételezem, hogy e cikk olvasói nem élték át ezeket az időket. Mi mindannyian a történelemkönyvek lapjaiból, rokonaink, barátaink, tanáraink elbeszéléseiből merítjük az ezzel kapcsolatos ismeretünket. A történelmet mindig ott és akkor kell értékelni, amikor történt. Tehát amikor a '20-as évekről beszélünk, akkor képzeletben oda kell repülnük és ott értelmezni és véleményezni a vezetők döntéseit. Ma már tudjuk, hogy a jobbratolódásnak milyen következményei lettek, de az akkori politikusaink nem rendelkeztek üveggömbbel, amiből ki tudták volna olvasni a jövőt. Ha visszarepülünk 1920-ba, akkor egy vesztes, kiégett országot látunk. Sebesültek, árvák, romok és nyomor mindenütt. Mindenki az elcsatolt területekről beszélt és próbálta felvenni a kapcsolatot az új határokon kívül rekedt ismerősökkel, rokonokkal. Vajon létezett Magyarországon akkor olyan ember, aki ne akarta volna az egészet visszacsinálni? Egy felelős politikus vállalhatta 1920 körül azt, hogy ő ugyan nem akarja visszakapni Erdélyt? Aligha. Ha volt társadalmi egyetértés, akkor ebben a témában biztosan az volt. De mi nem tettünk semmit. Európai módra viseltük sorsunk, vártuk, hogy a nyugat megbékéljen és revidiálja döntését. Aztán jöttek a hírek, hogy mészárolják a magyarokat. Igyekeztünk felhasználni diplomáciai kapcsolatainkat, de hiába. A helyzet nem rendeződött.

Horthy 10 miniszterelnököt "fogyasztott el". Gömböstől Telekiig széles palettán mozogtak a kormányfők. A kormányok saját programokkal rendelkeztek.

Horthy kormányzósága alatt mindvégig törekedett arra, hogy megtartsa tekintélyét és pártsemlegességét, a napi politikától Bethlen alatt például teljesen távol tartotta magát. Természetesen folyamatosan egyeztetett a mindenkori miniszterelnökkel, de 1921 és 1931 a között a politikai életet tulajdonképpen az Egységes Párt és Bethlen irányította. Horthy, aki maga kommunistaellenes volt, nem szólt bele abba se, hogy Bethlen kiegyezett Peyerrel, aki így legálisan tevékenykedhetett. Igaz, szociáldemokrataként. De ismerve a történelmi helyzetet, az, hogy Horthy nem vétózta meg a paktumot, mutatja, hogy igazából mennyire is volt "náci diktátor".

A világválságkor itthon is fokozódott az elégedetlenség, így megerősödtek a szélsőségek. Így került Gömbös Gyula 1932-ben a miniszterelnöki székbe, akiről hamar kiderült, hogy Mussolini példájára kívánja átalakítani a magyar közigazgatási rendszert. Ezzel viszont olyannyira messzire ment, hogy a háta mögött összezárt a mérsékelten jobboldali arisztokrata réteg, így Gömbös kint maradt a körön kívül. Horthy 1935-ben azért nem mondatta le, mert akkor már biztos volt, hogy a miniszterelnök halálos beteg. Horthy politikai inaktivitását az is jól mutatja, hogy Gömbös 1934-ben felvehetette a gazdasági kapcsolatot a Szovjetúnióval.

Az 1936-ban kinevezett Darányi Kálmánnak első feladata az volt, hogy a Gömbös által elmélyített német orientáltságból kihúzza Magyarországot. Ekkor erősödött meg újra a diplomáciai élet hazánk és Nagy-Britannia között. Darányinak elég komoly feladatot adott Horthy: eltávolodni Hitlertől. 1933-tól ugyanis Németország megindult a nácizmus lejtőjén, amikor is Adolf Hitler kancellár lett. A Führer jól tudta, hogy mi kell a magyarnak. Ígéretet kaptunk arra, hogy amennyiben támogatjuk törekvéseit, egy esetleges háború következményeként visszakaphatnánk Felvidéket. Horthy nemet mondott Hitler azon ajánlatára, hogy egy Szlovákia elleni támadást kezdeményezzenek a magyarok. De térjünk vissza Darányira. 1938 márciusában a német seregek bevonultak Bécsbe, így a Birodalommal közvetlen szomszédságba kerültünk. A náci propaganda futótűzként terjedt mind vidéken, mind Budapsten. Egyre többen látták az egyetlen jó esélynek Hitler teljes támogatását. Engedve a többség nyomásának, Darányi is aktív részese lett a jobbratolódásnak. Az egyre inkább elköteleződő miniszterelnök utolsó dobása az volt, hogy egy furcsa egyezséggel utat engedett a nyilasoknak, így azok parlamenti mandátumhoz jutottak. Az első zsidótörvény megszövegezésében komoly szerepet vállalt, de a törvényerőre emelkedését már nem élhette meg kormányfőként, ugyanis Horthy leváltotta.

Imrédy Bélára - bár nyíltan antiszemita volt - többek között azért esett a választás, mert a szélsőjobbos kirohanásokat konzekvensen üldözte. A korábbi Nemzeti Bank elnök, - aki a Darányi kormányban is aktívan tevékenykedett - három évre bebörtönöztette Szálasit. Horthyt joggal feltételezte, hogy Imrédy személye antiszemitizmusa miatt Hitlernek megfelel (ne felejtsük el, hogy a Wehrmacht 250 km-re állomásozott Budapesttől), viszont a szélsőségektől való elhatárolódása megakadályozhatja a további sodródást. Horthy most is tévedett. Bár 1938-ban Imrédy még szilárdan tartotta magát Hitlerrel szemben, a "Felvidéki mézesmadzag" végül mégis Hitlerhez láncolta a kormányfőt. Ismét fokozódott a náci propaganda, továbbá Imrédy egyre gyakrabban emlegette a parlament nélküli irányítás lehetőségét. Népszerűsége a tetőfokon volt. Ne feledjük, hogy 18 évvel vagyunk Trianon után, amikor a miniszterelnök bejelenti, hogy eredményes tárgyalásai alapján fegyverropogás nélkül kapjuk vissza Felvidéket. Horthy is kényszerhelyzetbe került, ugyanis a tömeg egy esetleges Imrédy elleni akciót mélységesen elítélt volna.  

Folyt. köv.