2010. máj 14.

Sólyom is izolálja a Jobbikot

írta: AdamT
Sólyom is izolálja a Jobbikot

Meglehetősen egyértelműen fogalmazott parlamenti nyitóbeszédében a köztársasági elnök: Sólyom László egészségtelennek, problematikusnak, sőt aggályosnak tartja a Jobbik parlamentbe kerülését. Elnézést, Köztársasági Elnök Úr, de ne tessen a frakcióra haragudni! Ezeket a képviselőket a hatalom egyedüli birtokosa, a nép, a magyar nép küldte az országgyűlésbe. Ne tessék elverni a port a képviselőkön, hiszen tudja, a választáson való indulás jog, a rájuk szavazás azonban közel sem kötelesség. Mint a jogot jól ismerő ember, nyilván Sólyom is tisztában van vele - és ennek hangot is adott -, hogy itt kérem törvénytelenségről szó sincs. 
Ezzel a beszéddel azonban megágyazott az előttünk álló 4 évnek. Sikerült egy olyan beszédet mondania, amivel kétségkívül "persona non grata" státuszba helyezte a Jobbik frakciót. Tette mindezt a haza egységét megtestesítő intézmény nevében. Ezáltal azt sugallta, hogy a haza, az egységes haza részét nem képezheti a Jobbik, de ha mégis így adódik, akkor ez semmiképpen sem örömteli. Emberileg semmiképpen sem védhető. De ha a haza egységének nem lehet szereplője a Jobbik, akkor hogyan is tovább most 4 évig? 
Az tisztán látszik, hogy a radikális párt mindenféle hullámokat szerencsésen lovagolt meg, a csillagok együttállása nagymértékben segítette a dolgukat. A radikális mag véleményem szerint jóval kisebb, mint a tényleges szavazótábor, így nagy az átszavazási hajlandóság a Fideszre, de az MSZP-re is.
Az elkövetkező években a Jobbik pályája várhatóan lefelé fog ívelni, ugyanis a politika légüres terében találják magukat. Szövetségesek híján egyedüli harcosként nehéz a harapófogó (MSZP, Fidesz)  közepén hatékony ellenzéki szerepben tündökölni. Az oszlásnak indult MSZP nyilvánvalóan újjászerveződik, és ha képes hiteles szociáldemokrata pártként megjelenni, akkor tovább gyengülhet a Jobbik. A Fidesz - remélhetőleg - sikeres kormányzása pedig végképp hátbaszúrja a Jobbik ambícióit.
A köztársasági elnök tehát belekezdett a politikai izolálásba, amit a pártok egyértelműen folytatni fognak. Az MSZP és az LMP elvből, a Fidesz pedig azért, mert nem áll érdekében másként tenni.

Szólj hozzá

közélet sólyom jobbik elemzés elnök köztársasági