Fideszisztán
Jogilag továbbra sem kérdőjelezhető meg a Fidesz tevékenysége, azonban bennem egyre inkább felvet bizonyos kérdéseket az ország irányításához való hozzáállásuk. Tudjuk, hogy a 2/3-os többség egy eszköz, és mint ilyen, több célra is felhasználható. A legszerencsésebben nyilván az lenne, ha a haza szolgálatába állítva, önös érdekektől mentesen használnák ezt a többséget.
Most viszont úgy tűnik, hogy legalábbis részben nem ez történik. Régóta híresztelik, hogy Orbán Viktor köztársasági elnöknek készül, de azt is tudjuk, hogy a jelenlegi miniszterelnök nem igazán érezné komfortosnak a meglehetősen szűk mozgásteret biztosító elnöki széket. A Sándor palotába tehát Orbán csak akkor költözne be, ha legalábbis az ...
Köszönöm az Országgyűlésnek, hogy 20 évvel a rendszerváltoztatás után végre erős kezet nyújtottunk a határainkon kívül élő, magyar identitásukat 90 éve megalkuvást nem tűrve örző embertársainknak. Köszönöm, hogy végre szakítottunk a kádári örökséggel. Köszönöm, hogy a kisstílű, szánalmas, gyomorforgató és kitaszító rendszert eltörölték. Köszönöm, hogy végre nem a politikai alkuk és érdekek által vezérelve, hanem a jóérzésű emberek akaratát meghallgatva és megértve hozták meg döntésüket a honatyák. Köszönöm, hogy csak a képviselők tördeke szavazott nemmel. Köszönöm, hogy végre nem kell undort éreznem, hogy nem kell szemlesütve hallgatnom azokat a történeteket, melyeket a Magyarországra érkezett ...