2009. jún 08.

Budapest - Brüsszel

írta: AdamT
Budapest - Brüsszel

Kezd rossz szokásommá válni, hogy kiforratlanul, csak úgy durr-bele-a-közepébe írok posztokat. Előre szólok, hogy most is valami ilyesmire számítson az Olvasó. Egy meglehetősen furcsa élethelyzetet próbálok elképzelni és közben be is mutatni. Tarkítva lesz mindenféle feltételezéssel, vagyis szinte nem lesz benne semmilyen konkrétum. Amolyan polit-sci-fi. A történetnek 4 szereplője van: a mindenre elszánt, kőkeményen nácizó, jobboldallal riogató, ex-köztársasági elnök apukával rendelkező Göncz Kinga, aztán az igazi pártkatona Herczog Edit... Edit 1985-ben (24 évesen) csatlakozott az MSZMP táborához, majd a rendszerváltozást követően azonnal MSZP tag lett. A portugál nyelvet töviről-hegyire ismerő nő a borokban is jártas, meg úgy egyébként gondolom, hogy minden szeszesitalban. Na ne gondolja az Olvasó, hogy alkesz a lelkem, a hölgy egyetemi szinten foglalkozott a sörrel és a borral. De itt van még dr.Gurmai Zita is. A kétgyerekes családanya közgazdász és ezer éve vezeti a szoci nőtagozatot. Az egyetlen kakukktojás: Tabajdi Csaba. Nemcsak azért, mert ő az egyetlen férfi, de azért is, mert ő az egyetlen, aki már a hetvenes években is MSZMP tag volt. Gurmaihoz hasonlóan ő is közgazdász. Régi motoros a politikában, már akkor is külüggyel foglalkozott az MSZMP-KB  Külügyi Osztályán, amikor én még fakockákkal játszadoztam egy homályos sarokban. Eddig tartott a szereplők tényszerű bemutatása, jöjjön tehát a fikció...

E négy nagyszerű, derék hazafi pont leszarja, hogy mennyire szerepelt gyalázatosan a pártjuk. Tenyérkét dörzsölgetve integetnek vidáman majd a repülőből, mondván: "császtok, parasztok". És a parasztok vidáman integetve sziszegik a foguk között: "hogy zuhanna le a gépetek, tetvesrohadékok". Még egy-két fotó, maradók és távozók, aztán bekaphatja Budapest, mert vár minket Brüsszel. Tabajdi úr felveszi az MSZMP-s időkből itt ragadt szürke zakóját és felszólal odakünn. Mi meg itthon azzal vagyunk elfoglalva, hogy "jajj, a Morvai mit fog csinálni". Mindenki megfeszülve fog dolgozni. És mindenki kőkeményen azért fog dolgozni, hogy ne kelljen visszajönni ide. Ide. Ide, mert ez még mindig Budapest. Ez nem Brüsszel.  

Szólj hozzá

politika választás eu európa 2009 tabajdi göncz ep gurmai herczog