Durva

nincsenek előítéleteink, mi mindenkit egyformán utálunk


2012. ápr 23.

A telefonadó margójára

írta: AdamT
A telefonadó margójára

Őszintén állíthatom, hogy semmiféle meglepettség sincs bennem, amikor az Istenadta nép egy-egy megszorítás (pfujj) nyomán felharsan és csak mondja és mondja és mondja. Annak pedig szívből örülök, hogy egy kőkemény diktatúrában (pfujj) ezt is bátran megteheti bárki.Annak…

Tovább Szólj hozzá

fidesz kormány adó költségvetés telefonadó

2010. dec 27.

Miért nem jobb még? I.

írta: AdamT
Miért nem jobb még? I.

Az új kormány ciklusának cirka 17%-át töltötte ki, de már a fél ország óbégat, hogy nem lett jobb. Pedig aki hűséges olvasója blogunknak, az már idejében felkészülhetett erre, ugyanis ez bizony várható volt, hogy így lesz. Csodák márpedig nincsenek. Legalábbis ami a magyar…

Tovább Szólj hozzá

szar fidesz kormány 2010

2010. jún 10.

Fideszisztán

írta: AdamT
Fideszisztán

Jogilag továbbra sem kérdőjelezhető meg a Fidesz tevékenysége, azonban bennem egyre inkább felvet bizonyos kérdéseket az ország irányításához való hozzáállásuk. Tudjuk, hogy a 2/3-os többség egy eszköz, és mint ilyen, több célra is felhasználható. A legszerencsésebben…

Tovább Szólj hozzá

politika fidesz magyarország kormány társadalom ellenzék 2/3 as

2010. ápr 16.

Évekig marad a szar

írta: AdamT
Évekig marad a szar

Az utóbbi hetekben pártállástól függetlenül kérdezgettek engem, hogy akkor most ha nyer Orbán, akkor jobb lesz-e. Sajnos mindenkinek elszomorító választ tudtam csak adni. Az viszont engem szomorít el, hogy felnőtt, érettségivel rendelkező embereknek alapvető fogalmuk sincs az…

Tovább Szólj hozzá

politika fidesz kormány voks2010

2009. júl 06.

Szakértői kormányt 2010-től!

írta: AdamT
Szakértői kormányt 2010-től!

Szerkesztőségünk összeállított egy kabinetet, mely azokból az eddig - politikai értelemben -  méltatlanul hanyagolt közéleti szereplőkből állna, akiknek véleményünk szerint kulcspozíciót kellene a válság idején betölteniük. Sem a honvédelmi, sem a külügyi tárca…

Tovább Szólj hozzá

kormány választások sas 2010 iróniaméter szakértői

2009. ápr 16.

Április 16-án valami megváltozott

írta: AdamT
Április 16-án valami megváltozott

Egyszerűen meg vagyok döbbenve. Elmélázok, és azon töprengek, hogy elhihetem-e azt, amit olvasok. De aztán eszembe jut, hogy biztos tévedés, csak mára nem volt hír, aztán valamit címlapra kellett tenni. Egyre jobban belemélyülök a részletekbe, olvasom lassan már mindenhol, de…

Tovább Szólj hozzá

politika mszp kormány válság irónia következmény nemigazország vahl bajani

2009. ápr 14.

"Hát végre!" update I.

írta: AdamT
"Hát végre!" update I.

95 esztendővel ezelőtt gróf Apponyi Albert ezekkel a szavakkal kezdte meg parlamenti beszédét, melyben üdvözölte a hadiállapot beálltát Szerbia és a Monarchia között.Az új kormány jelöltjeit nézegetve egyből Apponyi szavai jutottak eszembe. Bajnai Gordonon kívül - remélhetőleg…

Tovább Szólj hozzá

mszp balázs kormány bukás új bajnai oszkó ficsor herczog vahl hónig

2009. már 27.

Ferizmus

írta: AdamT
Ferizmus

A mi karizmatikus vezetőnk, a baloldal gyöngyszeme úgy tűnik, hogy végre elengedi a kormányrudat. Viszont ha nem lesz előrehozott választás, akkor ez csak egy szimbolikus szakítás a hatalommal. Röviden így tudnám összefoglalni a mondandómat.Ha marad a mostani helyzet (tehát nem…

Tovább Szólj hozzá

nem politika szar választás mszp fidesz gyurcsány szdsz kormány elkúrtuk válság szánalmas szekeres lendvai kicsit vergődés

2008. máj 27.

Kitart a kormány? Nem akarom!

írta: AdamT
Kitart a kormány? Nem akarom!

Az egyre fokozódó elégedetlenség, a kisebbségi kormányzás nehézségei és a bizalomvesztés komoly feladatok elé állítja a kormányt. Aki egy kicsit is foglalkozik Magyarország helyzetével, az tudja, hogy 2002 óta merre halad kis hazánk. A meggondolatlan…

Tovább Szólj hozzá

mszp gyurcsány kormány válság lemondás