2009. nov 11.

A világ megértése

írta: phaidros
A világ megértése

Konzerv kicsit megkavarva és felmelegítve, de előkerestem, mert mindig aktuális kérdés - miért látjuk ennyire különbözően a világot?

Mi a véleményetek erről a megközelítésről? Vigyázat, tömény. :o)

khm

Az egyén létezik, hiszen itt vagyok én, az ego, az egyetlen dolog, amiben biztos lehetek (mert nincs más). Lásd: "gondolkodom tehát vagyok". A világunk a benyomásaink összessége. A tágabb világ az egyénEK benyomásainak összessége. Ha csak a tudomány fejlődését (és az egyes megfellebezhetetlen majd megcáfolt kijelentéseket) nézzük, akkor nagy elbizakodottságra vall azt gondolni, hogy a világ CSAK az egyének benyomásainak összessége. (Létezik ugyan egy olyan filozófiai megközelítés, hogy csak az létezik, amit ember már megtapasztalt, és a tapasztalat teremti meg a világot, de ezt most mellőzném - úgyis tudom, hogy nem létezik közületek az, akivel még nem találkoztam. :D )

felfedezés és tanulás

A világ bonyolult. Az egyén megismerheti magától egyes szabályszerűségeit (pl. hogy a vasaló forró, hogy hatékonyabb a kanyarodó sáv végénél, még a záróvonal előtt besorolni az Árpád híd felől jőve az M3-as felé haladva) [1], illetve vannak az egyének által kollektíven felismert, elfogadott, és továbbadott szabályszerűségek (pl. különböző fizikai törvényszerűségek, politikai irányvonalak, stb.) [2].

vizuálisan

A világ mikrovilágokból (egyének saját világaiból) áll, amelyek szoros kapcsolatban és kölcsönhatásban állnak egymással. A mikrovilágok is mikrovilágokból állnak, valószínűleg tetszés szerint bonthatók tovább. Vizuálisan szappanbuborékok milliárdjaiként látom,s a buborékokban is lehetnek buborékok, és így tovább.

Társadalom, kapcsolatok, férfiakkal való kapcsolat, nőkkel való kapcsolat, fiatalokkal való kapcsolat, idősekkel való kapcsolat, társadalmi rétegek, társadalmi rétegekkel való kapcsolat, társadalmi rétegek kapcsolata, társadalmi rétegek belülről, társadalmi rétegek kívülről, .... főzés, eszközök ismerete, tájegységek ismerete, összetevők ismerete, összetevők beszerzése, összetevők termesztése, ... informatika, használat, programozás, webprogramozás, adatbázis programozás, ... judaizmus, askeniázik, szabrák, zsidó történelem, a zsidók viszonya a befogadó népekhez, a befogadó népek viszony a zsidókhoz, ... a diktatúra haszonélvezői, a diktatúrától szenvedők, ezek külön mikrovilágai, a realisták, a humanisták, a pluralisták nézőpontjai, ... , egy végtelen faszerkezetbe leképezhető.

megismerés folyamata

Az egyén saját legbelsőbb mikrovilága maga az egyén közvetlen világa. Ez az ő saját birodalma, ebben érzi otthon magát, és soha nem fogja más úgy megismerni, mint ő - de, ő sem fogja eléggé ismerni, mindig lesz számára felfedeznivaló.  (ld. önismeret)

Szubjektív vélemény: azokon az embereken, akik ebben a belső megismerési folyamatban előrehaladnak, mások is megérzik a minőségbeli különbséget.

Az egyén a megismerés folyamán általában saját mikrovilágát próbálja kiterjeszteni a teljes világra (lásd [1]), és nem képes saját mikrovilágától elvonatkoztatni, csak a tapasztalatokkal tudja bővíteni azt. Vizuálisan valahogy úgy képzelném el, hogy a saját buborékját húzza maga után, benne az összeszedett dolgokkal, miközben átmegy egy másik buborékba. Ott bizonyos időt tölt el, és szelektíven építi közben a saját buborékját (már aki, persze, egyesek semmit nem vesznek át, mások meg mindent egyben, kritikátlanul).

realitásérzék

Ha sikertelenül mozog az életben (más buborékokban), akkor a megismerési folyamatában valahol hiba van - a saját mikrovilágába beépített külső világelemek nem az adott külső mikrovilág valóságát tükrözik le. S ahogy a saját buborékját építi, attól függően képes később reális képet kapni azokról a buborékokról, amelyekben jár élete folyamán.

Nem tudjuk megmondani, hogy mi a reális, de azt nagyon jól tudjuk, hogy mi az, ami a realitás észlelésében megakadályoz. Ismerjük mind jól ezeket a dolgokat. A torkunkat szorító düh, a sértődöttség, a féltékenység, az irígység, a gyűlölet, a félelem. Ha ezek közül bármelyiket érzed, onnantól becsapod magad az adott dologgal kapcsolatban. Ott kell megállnod, lenyugodnod, aludnod rá egyet, mert akkor rossz úton jársz. Nem a hujjogó, gratuláló, és hasonló érzelmektől hajtott társak adják meg az út valódiságának tudatát, azt ott mélyen benn érzed, csak tudni kell figyelni rá.

Fontos kiegészítés: külön elmélete van a sok információból a fontosabbak kiválasztásának. Adott helyes döntéshez nincs szükség X információnál többre, amennyiben az az X pont az az X, amire szükség van a helyes döntéshez. :o) És X mindig jóval kisebb, mint a maximum lehetséges információszám. Tehát tanulni kell a megfelelő válogatási módszereket is - jobbára tapasztalatból.

siker

Egyes emberek bizonyos fajta buborékokat remekül kiismernek, racionálisan mozognak bennük, a lényegi információkat válogatják ki, és ha ezeknek közük van az életben előrehaladáshoz (közfelfogás szerint előrehaladásra gondolok; karrier, vagyon), akkor ők sikeresnek látszanak mások szemében. Attól függetlenül is, hogy esetleg csak jókor voltak jó buborékban. Mások a saját világukat rángatják végig az összes buborékon, nem töltenek időt elemzéssel, megismeréssel, és valszeg a legfontosabb lépést sem tették meg, saját buborékuk feltérképezését. A blog.hu mikrovilágának tisztelt kommentezői között jópár ilyet találhatunk. (Gondolok itt pl. a "tanár úr" nevű, nagyon egyszerű kódolású kommentezőscriptre, amit információim szerint Thürmer Gyula programozott C16 BASIC-ben, és a Fiatal Baloldal ifjú informatikusai konfiguráltak a kor kihívásainak megfelelően ("a Zorbán"-pattern implementálása mellett)... :o) )

Mindezek nem jelentik azt, hogy az egyes buborékokban sikeresen mozgók más buborékokban is sikeresen mozognak, a tényállítás annyi, hogy az adott buborékban sikeres volt. Menő vállalkozó nem automatice fog tudni elvezetni egy országot, max. úgy fogja elvezetni, ahogy ő gondolja, hogy vezetni kell. És azok gondolják csak, hogy így kell, akik úgy látják, hogy szerintük így kell. A magyarázat pedig mindig megvan/meglesz.

torzítás

A saját buborékunk mindenképpen torzít, de a torzítást fokozza bármiféle (akár valamelyik irányába pozitív) elfogultság. Lehet ehhez ragaszkodni, és ez a saját buborékunk, legalább a miénk, de egy dolog biztos, csak egy elhomályosult falú buborékban játsszuk a saját játékunkat, semmi közünk magához a világhoz. Van akit kielégít az, hogy hozzá közelállónak érzett emberek játsszák vele ugyanezt a játékot. De a "Mátrixból való felébredés" azt jelenti, hogy a buborékunk kitisztul, hogy a buborékunk tartalmához nem ragaszkodunk, és hajlandóak vagyunk rendszeresen kiönteni a saját meghitt szemetünket.

egyszerűsítés

[2] Mindenki megpróbálja leegyszerűsíteni azt a bonyolult valamit, amit a közös világunknak nevezünk. Mindenki megpróbál pár dolgot kiragadni, és az alapján érvelni. És egy idő után a buborékjának részévé válik ez a megközelítés, és így lesz ő valamilyen -ista, valamilyen -izmus híve. Az -izmusok helyettesítik a megismerést, ha a hívüké válunk, és az -izmusok megmentenek minket attól is, hogy külön kelljen szemezgetni a többi buborékból - mivel megmondják, hogy az adott buborékban mit szabad felvenni, mit hogyan kell látni.

A közéletben a nagy egyszerűsítők elsősorban a politikusok, másodsorban a politológusok, szociológusok, és az ún. megmondóemberek.

 

Szólj hozzá

agyérgörcs