2009. nov 08.

Széljobbos uralom Magyarországon

írta: phaidros
Széljobbos uralom Magyarországon

Sajnos, ismét bebizonyosodott, hogy a Nobel-díj nem feltétlenül függ össze az ésszel, intelligenciával, összefüggésekben való gondolkodással. Persze az is lehet, hogy Kertész Imrét csak utolérte végül az öregkori szenilitás, mindenesetre sikerrel beállt Naftali Kraus mellé a megkeseredett és gyűlölködő öreg zsidók csoportjába.

A gyűlölet alapvetően annak a problémája, aki gyűlölködik. Akár széljobbos, akár zsidó - egy beteg lélek beteg kipárolgása ugyanazzal a penetráns szaggal. Az, hogy valaki ettől vak és hülye (találomra első cikk linkelve), az is csak az ő baja. Baj a gyűlölettel akkor van, ha a gyűlölködő személy hatalomra jut, vagy legalábbis az átlagosnál nagyobb hatással van másokra.

Az első esetet Kertész Imre a saját bőrén tapasztalta meg, írt is róla egy átlagos minőségű regényt, amire politikai okokból Nobel-díjat kapott. Politikai okokból, mint a nem tudományos jellegű Nobel-díjak esetében általában - lásd Obama vagy Al Gore békedíját. Ezzel a díjjal ő azok közé az emberek közé került, akik hatással vannak másokra. Az ezzel járó felelősséget, megnyilvánulásainak hatását viszont láthatóan képtelen felfogni.

Én sem vagyok egy könnyen megbocsátó típus, és ami a zsidósággal 65 éve történt, szerte Európában, megbocsáthatatlan - akárcsak az, amit a hazámmal a szovjet megszállás és a kommunisták tettek. Én közvetlenül nem vagyok érintett egyik ügyben sem, nem szenvedtem egyiktől sem, ezért nem is tölti be az életemet. Nyilván akik megélték, azokat kitölti (a megbocsátó 56-os elítélt is csak mese, mint a Patkány és a Macska - a hiteles az Wittner Mária, mint ahogy a hiteles holocaust-túlélő is Kertész, és nem mondjuk, nagyon komoly képzavarral élve, Lovas István).

Ők egy véres korszak (évtizedek!) folyamatosan gennyedző stigmáját viselik mind - nem ők akarták ezt maguknak. De ha már Nobel-díjas magyar származású zsidó lennék, nem adnék fogalom nélkül igazolást azokra a dolgokra, amikről hazámban a szélsőjobb puffog (igaz, ez bevált szokásnak tűnik, lásd a hasonló szellemi színvonalú Simon Peresz nyilatkozatát a felvásárlásokról, vagy a legutóbbi gázai mészárlást, amiről az antiszemitázók valamiért nem szeretnek nyilatkozni - jó-jó, hogy nem az ami, de nem is kéne annak látszania).

Aztán lehet, hogy ez szándékos. Mindegy. Remélem azért Nobel-békedíjat nem adnak neki, Al Gore-t legalább a jegesmedvék sorsa érdekelte. Ezt a megkeseredett buta öregembert már csak saját maga.

Szólj hozzá

szenilitás