2010. ápr 27.

Holotagadás vs. Orbán

írta: AdamT
Holotagadás vs. Orbán

Gondoltam, hogy így a választások után a durva blognak is kéne valamit írni. Persze, csak minden elemzés, okoskodás megvolt, a kétharmadozás pedig kivesézett téma. Épp ezért én most valami mással foglalkozom: Orbán Viktor és a társadalmi tabuk. Azon belül is a holotagadás. Persze lehetne melegtéma is, vagy lájtdrogok, de ez a holotéma aktuálisabb.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ez a kérdés sokkal súlytalanabb mint az ország gazdasági helyzete, vagy a közbiztonság, épp ezért a kérdés napirendre tűzése is jócskán váratni fog magára. De nem csak ez az ok. A Jobbik parlamentbe kerülése nagyban szűkíti a Fidesz mozgásterét, ugyanis minden kényes téma alkalmat fog adni arra, hogy az MSZP áttetszőként mutassa a kormányzó párt és a Jobbik között húzódó határt. Tehát nemzeti ügyekben a Fidesz - véleményem szerint - kétszer meg fogja gondolni mielőtt nem csinál semmit. A felhatalmazás adott, az úgynevezett legitimitáció pedig megkérdőjelezhetetlenül erős. Mégis azt gondolom, hogy a Lendvai Ildikó nevével fémjelzett "túlhatalom" túlzott óvatosságra ítéli a kormánypártot. Struktúrális átalakításokat, szakértői kormányzást, pénzügyi stabilizálást tehát várhatunk, de nemzeti politizálást - félő - aligha, ugyanis a Fidesz nem érdekelt abban, hogy törvényjavaslatait a Jobbik rendre megszavazza. Persze van ennek jó oldala is. Orbán szélsőjobboldalisága relativizálódik, a Fidesz antidemokratizmusa, radikalizmusa pedig középre tolódik a választók szemében. Ezt mostantól Vona Gábor fogja megtestesíteni. Így viszont a nép akarata továbbra sem lesz elsődleges szempont, inkább a nép "jólétére" fognak törekedni. Pedig a gazdasági problémák mellett elég komoly lélektani krízisben is van az ország. Reprezentatív felméréssel nem rendelkezem, de feltételezhető, hogy túlnyomó többségben vannak azok, akik elítélik a holokauszt-tagadás büntetését. Egy demokratikus országban pedig a népakarat az egyetlen, ami szent. Innentől pedig csak egy apró lépés eljutni arra a következtetésre, hogy Orbánék esetleges polkorrekt hozzáállása továbbradikalizálhatja az embereket, akik a mély lélektani krízisből Vona Gáborban fogják látni az egyetlen kiutat.

Szólj hozzá

vélemény politika választás orbán fidesz jobbik vona kétharmad