2010. ápr 22.

Lehet más az MSZP?

írta: AdamT
Lehet más az MSZP?

Az utóbbi napokban megszaporodtak az LMP-re hajazó kampányszlogenek az MSZP környékén. Az mondják, hogy lehet más. Például lehet más a kampány, ez tény. Például úgy, hogy a tisztelt pártok betartják a kampányfinanszírozás szabályait és nem költik túl magukat. És persze, sok minden lehet(ne) más. De ahogy a szocialisták pofátlan kampányát figyelem, egyre jobban érzem, hogy legalábbis az MSZP nem lehet más.

Egymás szavazóit megszólítani nem ördögtől való tett, hiszen ha minden párt csak a biztos szavazóira koncentrálna, bizonyára egyik párt sem lenne képes szignifikáns szavazatgyarapodásra. Tehát azt ki kell mondani, hogy egymás szavazóit csábítgatni se nem erkölcstelen, se nem törvénytelen, se nem etikátlan. A jóérzés határait azonban kőkeményen átlépheti az ilyen fajta csábítás, ugyanis mind tartalmilag, mind formailag erősen kritizálható a már említett jóérzés szemszögéből. Nem arról van szó, hogy ez a fajta kampány gyengítené az LMP-t, hiszen szavazóik aligha fognak egy ilyen plakát miatt máshová X-elni. Inkább azért, mert ezek a plakátok arról tanúskodnak, hogy az MSZP-ben semmiféle erkölcsi tartás nincs. Előbb baráti jobbot nyújtanak, majd miután az ilyen fajta barátságot elutasító LMP-s nyiltkozatok egyértelművé tették az együttműködés elmaradását, rögtön aknamunkába kezdtek. Ezzel azt üzenték, hogy vagy velünk vagytok, vagy ellenünk. Mindeközben a demokrácia utolsó védbástyájaként tetszelegnek és ismét, mint sokadszorra, a félelemkeltést hívják segítségül. Démonizálnak, követelőznek, riogatnak. Így viszont nem lesz más az MSZP. 

Szólj hozzá

politika mszp választások lmp voks10 voks2010