2010. feb 12.

LMP - egy álom halála

írta: AdamT
LMP - egy álom halála

Véleményem szerint a mai magyar közélet legnagyobb problémája az indulat. Rögtön az indulat mögött pedig a szakmaiatlanság, vagy a hozzá nem értés, ami a populizmussal párosulva meglehetősen mély bugyrokba képes taszítani a színvonalt. Nincs diskurzus, csak kinyilatkoztatás. A stílus pedig általában önmagáért beszél. Aztán jött egy párt, amelyik azt mondta: elég. Sokan elhitték, hogy valóban lehet más. Sokan elhitték, hogy valóban sok minden lehet más a magyar közéletben. Sokan azt mondták, hogy végre történhet valami. És ehhez csak emberek kellenek és akarat. Bizonyára még mindig sokan vannak. 
Eddig én is igyekeztem figyelemmel kísérni az LMP tevékenységét és legbelül bíztam benne, hogy egy olyan párt kerülhet hamarosan döntési pozícióba, amelyik szakít az eddigi hagyományokkal. Nem fog időt és energiát pazarolni mások pocskondiázására, nem kezd populista és hiteltelen szólamokba. Azt nem hittem, hogy az egész magyar politika megváltozhat, de hittem, hogy egy párt lehet más. Egy olyan párt, amelyik nem a többiekkel foglalkozik, hanem velünk, tisztességes, adófizető állampolgárokkal. Sajnos tévedtem.

Az LMP-hez egyértelműen erősen kötődő magyarinfo.blog.hu oldalán ugyanis rendre jelennek meg olyat posztok, amelyek egyértelműen békétlenséget keltenek. Alkalmasak arra, hogy az egyébként is indulatos helyzetet tovább rontsák, ugyanis például a Fidesz kopogtatócédulákat gyűjtő módszerét a kékcédulás választásokhoz hasonlítani nemcsak a szerző történelmi és jogi ismereteit kérdőjelezi meg, nemcsak a tárgyilagosságot mellőzi, de erősen süt belőle a rosszindulat is.
Az ajánlószelvények gyűjtését a kisebb pártok évek óta "okosban" oldják meg, már ha ez sikerül nekik. Pontosan azért, mert a nagyok - ahogy a szerző fogalmazott - "porszívóként fogják magukba szívni" a kopogtató szelvényeket. Ez nem 2010-es modell, ez a rendszerváltozás óta egy folyamatos tendencia. Rosszindulatú és a mértéktartó szemlélettől messze elrugaszkodik az a kijelentés, hogy a nagyarányú cédulagyűjtés "orbáni kiszorítósdi" lenne, ugyanis a párt 2002-ben és 2006-ban is nagyon nagy hangsúlyt fektetett a kopogatók begyűjtésére, pedig az LMP akkoriban még sehol sem volt.
Milyen kép élhet a szerző fejében a magyar társadalomról? A szerző azt hiszi, hogy ezrével vannak olyan emberek az országban, akik bárkinek odaadják az ajánlószelvényüket? Ez bizonyára így van. De az LMP ezekből az emberekből akar komoly tőkét kovácsolni? Ha egy párt támogatottsága csak a másodlagos preferenciákból összetákolt emelvényen áll, akkor nyilvánvaló, hogy a párt bukásra van ítélve. Olyan mennyiségű biztos szavazóra van szüksége az LMP-nek, akik nem megtéveszthetőek és nem adják oda a nagy pártoknak az ajánlószelvényeket. Ha nincs egy ilyen tömegbázis a párt mögött, azt felesleges a Fidesznek felróni, mert ezzel inkább a választókat kritizálja az LMP.
Fidesz 2/3-os riogatás. Az SZDSZ és az MSZP mögé tehát az LMP is felzárkózik. Erre nem is szeretném tovább fecsérelni a szót, de antidemokratikusságról és populizmusról innentől a szerzőnek nincs joga beszélni.
Mint ahogy azt már említettem, én hittem, hogy lehet más egy párt. Hittem, hogy lesz egy naív, álmodozó, aztán szépen lassan a tettek mezejére lépő párt, amelyik retorikájában szakít a hagyományokkal. Hittem, hogy lesz egy párt, amelynek tagjai között valóban kiválasztott, előképzettséggel rendelkező, felelősen gondolkodó embereket fog látni. Hittem, hogy ez a párt lehet az LMP. Most egy álommal megint szegényebb lettem és már tudom, hogy így sosem lesz más a politika.

Szólj hozzá

magyar közélet szemét lmp