2009. feb 08.

Olaj a tűzre

írta: AdamT
Olaj a tűzre

Veszprémben tegnap éjjel megöltek egy 26 éves fiatalembert, a tettes(ek) ismeretlen(ek). Ugyanezek a tettesek további két férfit bántalmaztak, az egyiket vesén szúrták, a másikat fejberúgták. Mindketten túl vannak az életveszélyen, de a vesén szúrt férfinek a hírek szerint új vesére lesz szüksége.

Budapesten tegnap éjjel két fiatal - egy 12 és egy 18 éves - megkéselt egy 31 éves férfit Budapesten a X. kerületben.

Az első esethez adalékként szolgál, hogy a sértettek a Veszprém kézilabda csapatának tagjai. Adalék, mert jogi értelemben a Veszprém kézilabdásának leszúrása pont akkora bűncselekmény, mintha a Fradi focistáját, a Nyékládháza íjászát, vagy Teri nénit Etyekről szúrták volna le. Jogi értelemben. Pszihológiai értelemben azonban korántsem ilyen "vak" a helyzet, ugyanis sokak által szeretett, rajongott emberek estek tegnap este áldozatul Veszprémben.

Olvasva a hírrel foglalkozó blogok között a következőket tapasztalatam. A Reakció meglehetősen röviden kommentálta az eseményeket, a kommentek között azonban már több helyen megjelenik a cigányozás, vagyis az a feltételezés, hogy az elkövetők cigányok voltak. A Gulyásdemokrácián már a cikk is eljátszik a gondolattal, a cikk írójában is felmerül, hogy az elkövetők roma származásúak lehettek.

A második bűnesettel most kevésbé foglalkozik a média, hisz a 31 éves férfi túlélte a támadást, továbbá nem is híres ember. Mégis számomra elképesztő, hogy az egyik elkövető 12 éves volt.

Hivatalos forrásokból sosem tudjuk meg talán azt, hogy milyen származásúak voltak a tegnapi bűnelkövetők. Ez - véleményem szerint - senkinek sem használ. Ez a két bűneset ismét olaj a tűzre, ugyanis többen már elkönyvelték, hogy cigánybanda ölte meg a sportolót, én pedig feltételezem, hogy a 12 éves késsel szúró gyerek is roma származású. Hogy ez rosszhiszemű, előítéletes feltételezés? Lehetséges. De az ember már csak ilyen. Abból főz, ami otthon van. Ha nyilvános lehetne a bűnelkövetők rassz szerinti besorolása, akkor lehet, hogy csillapodnának a kedélyek, mert valóban elképzelhető, hogy mindkét esetben fehérek voltak a tettesek. Ekkor az összes megbélyegző kicsit mélyen magábanézne és átértékelné a dolgokat. Ha viszont az derülne ki, hogy az elkövetők cigányok voltak, akkor lehet, hogy kevesebben ágálnának a zéró tolerancia ellen. Így viszont marad a feltételezés. Jönnek a további cigányozó postok és az őket védők tábora is ismét összezár. Ez kinek jó?

Szólj hozzá

magyar bűnözés veszprém gyilkosság cigyány